Ugyan az MNB friss adatai szerint a vállalati hitelezés alakulása a várt szintet nem éri el, a Kkv szegmensben az NHP-nak köszönhetően mégis bővülni tudott a hitelezés volumene. Az év végével megszűnő kedvezményes finanszírozási lehetőség iránt az év végével megnőhet a kereslet.
Az MNB igyekezett mindent bedobni azért, hogy a válság utáni alacsony beruházási szintet növelni lehessen és hogy ehhez kedvező finanszírozási lehetőséget biztosítson a vállalkozások számára. Így született meg az NHP, majd annak a kistestvére az NHP+. A program a várt sikert azonban nem egyértelműen hozta magával, bár kétségkívül vannak eredményei.
- NHP nélkül szinte egyáltalán nem vettek volna fel hiteleket a vállalkozások,
- A devizahitel állományt kedvező forinthitelekre lehetett átváltani, tehermentesítve a vállalkozásokat.
A helyzet mégis az, hogy az idei második negyedévben, az egy évvel ezelőtti szinthez képest 3,4%-kal csökkent a vállalati hitelállomány a fenntartható gazdasági növekedést támogató 5-6%-os növekedés helyett. Egyedül a Kkv szegmensben tudott bővülni a hitelállomány, 1,8%-kal, jelentősen megtámogatva az NHP által. Vagyis látható, hogy a vállalati hitelezés mértéke jócskán elmarad a kívánatostól.
Mi lesz veled NHP?
Optimális esetben a piaci alapú finanszírozás magától visszaáll, azonban ahogyan azt a számok mutatják, ettől még igencsak messze vagyunk. Így várhatóan ismét felmerül az MNB részéről a program végleges kivezetésének dilemmája. Minderről legkorábban az őszi Monetáris Tanács dönthet, mondta Fábián Gergely a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója.
Ha rohamra nem is, de élénkülő kereslettel kell számolni
A jegybank szerint most már a bankokon a sor, akik növekvő hitelkeresletről és a hitelfelvételi szabályok enyhüléséről számoltak be. A kereslet tovább bővült, a bankok 44 %-a számolt be a hosszú, míg 18 %-uk a rövid lejáratú hitelek iránti kereslet növekedéséről.
Nem akarok lemaradni az NHP-ról, ajánlatot kérek!
Az év végi hajrát több tényező is erősíteni fogja a Kkv szegmensben:
- A Kkv-k alapvetően nem számolnak azzal, hogy jövőre is lesz NHP, ezért az év végéig azt még ki akarják használni,
- Az idei év második felében több EU-s pályázat jelent meg, amelyekhez a legtöbb Kkv-nak finanszírozásra lesz szüksége,
- A Budapest Bank által készített piackutatás szerint nőtt a Kkv-k beruházási kedve, több mint 50%-uk ért el árbevétel-növekedést tavaly, beruházásokat és munkahelybővítést is terveznek.
Vegyük át, mit érdemes tudni a jegybank csodafegyveréről.
- Az NHP második szakaszában 2000 Mrd Ft áll rendelkezésre az év végéig,
- Legutóbb májusban módosult az NHP, így a leszerződött hitelösszeg lehívására 2016. június 30-a helyett 2016. december 31-ig van lehetőségük a vállalkozásoknak.
- A maximális kamat mértéke továbbra is 2,5%, a maximális futamidő 10 év,
- A cégeknek nem kell az egész futamidő alatt fenntartaniuk a Kkv státuszt, elég, ha az a szerződéskötéskor teljesül,
- A többségi tulajdonosi körében 2013. augusztus 31-ét követően nem történhetett változás, illetve a cégalapítás dátuma augusztus 31-e előtti kell legyen,
- Üzletrészvásárlás esetén már a 10 %-os üzletrész elérésére irányuló tranzakció is finanszírozható a korábbi 50 %-kal szemben.
- A forgóeszközhitel maximális futamideje 1 évre csökkent, folyósítani pedig továbbra is csak pénzügyileg teljesítetlen számlák bemutatására lehet.
- Nem lehet a hitelt a cégcsoporton belül és a cégcsoport kapcsolt vállalkozásai közötti tőkeemelésekre, vásárlásokra és vevőkövetelésekre fordítani.
- Nem támogatható az a beruházás, amelynél az épület az ingatlan nyilvántartásban lakóingatlanként vagy üdülőként szerepel.
- Személygépkocsi vásárlásra csak akkor igényelhető, ha a cég fő tevékenysége 2013. augusztus 31-ig folyamatosan személyszállítás volt.
- Az új hitelek és hitelkiváltások 90-10 %-os arányát a bankok számára folyamatosan tartani kell, így a hitelkiváltás lehetősége erősen korlátozott.
Nem szeretne lemaradni a kedvező NHP hitelről? Lépjen velünk kapcsolatba és mi segítünk, hogy még időben beadhassa kérelmét!
Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!
Kérjen visszahívást, hogy telefonon keresztül kollégánkkal egyeztethessen a részletekről!
Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!