Itt a nagy hír! Dőlhetnek az EU milliárdok

Az öt, talán legtöbbek által várt magyar Operatív Program (OP) támogatását hagyta jóvá az Európai Bizottság, amelyek keretösszege 18,7 milliárd eurót tesz ki, így a hatalmas forráskeret immár hivatalosan is Magyarország rendelkezésére áll. A brüsszeli zöld jelzés ismeretében végre már a közös uniós kassza kockázatára kezdheti el meghirdetni a kormány a különböző pályázatokat.

A napokban már megírtuk, hogy az Operatív Programokból levezethető éves fejlesztési keretek (kvázi az idén várható pályázatok éven belüli ütemének) terve már készen áll, csak a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság elfogadásra vár. Most, hogy Brüsszel felől megjött a zöld jelzés a legnagyobb keretösszegű Operatív Programokra, rövid távon várható, hogy elkezdenek megjelenni a különböző OP-khez tartozó pályázati kiírások, igaz nem egyszerre az összes, hanem egy éven belül tervezhető ütemezés mellett.

Gazdaságfejlesztésre, a Kkv-k támogatására a korábbi évekhez képest háromszor több összeg áll rendelkezésre.

A Brüsszel által elfogadott öt magyar Operatív Program és annak most jóváhagyott keretösszege:

  • A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 8,8 milliárd eurós keretéből 7,73 milliárdot állnak majd az EU különféle alapjai
  • A Terület- és Településfejlesztési OP (TOP) 3,97 milliárd eurós keretösszegéből több, mint 85% érkezik majd a közös kasszából (k.b 3,41 milliárd euró)
  • A Versenyképes Közép-Magyarország OP-ből (VEKOP) 927 millió euróra számíthat a központi régió, amely az 50%-os uniós támogatási intenzitás miatt “csak” 463 millió eurónyi forrást jelent a közös uniós kasszából.
  • Az Integrált Közlekedésfejlesztési (IKOP) és a Környezeti és Energiahatékonysági OP-k (KEOP) keretösszege együtt 7,7 milliárd euró, amelyből 6,5 milliárd jön majd a brüsszeli kasszából.

A fenti összegek egyedül a Terület- és Településfejlesztési OP kapcsán jelentenek – nem jelentős – eltérést a legutóbbi ismert, a hivatalos kormányzati pályázati oldalon elérhető változatokhoz képest. A további négy OP elfogadása később várható, tekintettel arra, hogy egyes OP-k véglegesítéséhez még bizonyos uniós szabályokra is várni kellett, illetve a Vidékfejlesztési Program kapcsán a legfrissebb hírek szerint a magyar szerveknek át kell dolgozni az anyagot, mert túl sokféle fejlesztési irányt határoztunk meg, amely félő, hogy a források nem megfelelő ütemű lehívásához vezet.

A GINOP főbb jellemzői

Amint a fenti táblázatból is látható, a GINOP messze a legnagyobb keretösszegű Operatív Program, amely a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének fokozására irányuló beruházási program. A cél elsősorban a kkv-k kutatási, innovációs és munkahely-teremtési kapacitásának javítása lesz a különböző pályázati kiírásokon keresztül. Mind a GINOP mérete, mind a fejlesztéspolitikai prioritások is abba az irányba mutatnak, hogy ez lesz a legfontosabb csatornája annak a régóta hangoztatott kormányzati tervnek, hogy az EU-tól 2014-2020 között érkező források 60%-át gazdaságfejlesztésre kell fordítani a megelőző ciklusra jellemző, 20% alatti arányhoz képest.

A program a kutatási és innovációs potenciálra összpontosítva kívánja korszerűsíteni Magyarország gazdaságát: célja, hogy az információs és kommunikációs technológiák (ikt) jobb kiaknázása, a fenntartható turizmus fejlesztése és az erőforrások hatékonyabb felhasználása révén fenntartható és minőségi munkahelyek jöjjenek létre, többek között az idegenforgalmi ágazatban.
A program emellett elősegíti a pénzügyi eszközök felhasználását, így új finanszírozási megoldásokat kínál számos kezdeményezés – például a megújuló energia előállítása, valamint a lakások és középületek energiahatékonyságának növelése – számára. A pénzügyi eszközök bevezetése a pályázati kiírásokba nem teljesen új, de a 2007-2013-as ciklusnál jóval nagyobb volumenű lesz az Európai Bizottság elvárásai miatt, amelyre a magyar pályázóknak fel kell készülnie.

A GINOP néhány várható hatása

  • Több mint 300 ezer munkanélküli – köztük csaknem 150 ezer 25 éven aluli fiatal – részesül majd a munkahely-teremtési kezdeményezések előnyeiből, valamint előreláthatólag 450 ezren fognak részt venni a foglalkoztathatóság javítását célzó képzésekben;
  • A program kiemelt célja a munkahelyteremtés, amelyet elsősorban az alacsonyan képzettek munkaerő piaci integrációján, a szociális vállalkozások munkahelyteremtésben betöltött szerepének fokozásán valamint a fiatalok foglalkoztatottsági esélyeinek javításán keresztül szándékozik biztosítani. A foglalkoztatás javulása a több mint 300 000 mindeddig inaktív egyén (amelynek többsége 25 év alatti) munkaerő piaci eszközökkel való elérésen keresztül fog megvalósulni.
  • Csaknem 12 500 vállalkozás – köztük 1500 induló vállalkozás – részére biztosítanak pénzügyi támogatást/tanácsadást, és további 8000 vállalkozás kap segítséget elektronikus szolgáltatásainak és az ikt alkalmazásának bővítéséhez;
  • Az energia- és erőforrás-hatékonyság javítását célzó intézkedések mintegy 1400 vállalkozást támogatnak, továbbá a program keretében 240 MW megújulóenergia-előállítási kapacitást hoznak létre;
  • Csaknem 3000 kutatói állást hoznak létre, ezáltal lendületet adnak a kkv-k innovációs tevékenységének és a magyarországi kutatóintézeteknek, ugyanakkor javítják a magán- és a közszektorbeli kutatóközpontok közötti együttműködést;
  • Egymillió háztartásban bevezetik az új generációs széles sávú hálózatot, így a nagy sebességű internet lefedettségét az egész országra kiterjesztik; valamint
  • A fenntartható idegenforgalomba – vagyis a helyi és félreeső gazdaságok növekedésének előmozdításába – való beruházások eredményeként megközelítőleg 1,6 millióan látogatnak el a természeti és kulturális örökségek helyszíneire.  

A TOP-ról néhány jellemző

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Magyarország-szerte (a fővárosi régión kívül) 3,97 milliárd euró összértékű beruházás fog megvalósulni. Ehhez a finanszírozás több mint 85%-át az Európai Unió biztosítja.

Több mint 1 milliárd eurót irányoztak elő a városok fenntartható fejlődésére, ideértve a környezetbarát gazdaság és közösségi közlekedés előmozdítását, a városi környezet és a közszolgáltatások javítását, a szegénység elleni küzdelmet, valamint a perifériára szorult közösségek társadalmi befogadását.

A TOP néhány várható hatása

  • A kedvezőtlen helyzetű térségekben 129 600 ember részesül a városrehabilitáció előnyeiből;
  • 1465 alapellátási szolgáltatás részesül fejlesztésben;
  • 17 750 férőhely válik elérhetővé a 0-3 éves gyermekek számára az új gyermekjóléti intézményekben; valamint
  • Évente 1,6 millióan látogatnak el a támogatott kulturális és természeti örökségi helyszínekre; Csaknem 56 ezer tonnával csökken az éves szén-dioxid-kibocsátás;
  • 2122 hektár ipari területet vagy parkot fejlesztenek vagy építenek fel. 

A VEKOP-ról néhány jellemző

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program, amely az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és az Európai Szociális Alapból nyújtott 464 millió eurós támogatást és a nemzeti társfinanszírozást figyelembe véve összesen 927 millió eurós összköltségvetéssel rendelkezik, a kedvezményezett régió kiegyensúlyozott gazdasági fejlődését segíti elő.

A beruházások elsősorban a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek mérséklését, továbbá a kutatási kapacitás és a kkv-k versenyképességének és energiahatékonyságának növelését célozzák majd – mindezt a munkahelyteremtés és a hátrányos helyzetű városi területek új életre keltése jegyében.

A VEKOP néhány várható hatása

  • 107 200 m2 zöldterületet alakítanak ki vagy újítanak meg a városi területeken;
  • Több mint 30 ezer tonna szén-dioxidnak megfelelő mértékben csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása;
  • 4500 gyermekjóléti létesítményt (bölcsődét és óvodát) hoznak létre vagy fejlesztenek tovább; valamint
  • 25 300 munkavállaló vehet részt képzési programokban. 

A KEOP és az IKOP-ról röviden

A fentieken túl további két magyarországi Operatív Programot is elfogadott a Bizottság, amelyek a környezetvédelem, az energiahatékonyság (KEOP) és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére (IKOP) irányuló befektetésekre vonatkoznak.

Ez összesen 7, 7 milliárd eurót jelent , amennyiben az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a Kohéziós Alapból nyújtott 6,5 milliárd euró a nemzeti társfinanszírozással egészül ki, és ezek a programok jobb életminőséget eredményeznek majd a magyar állampolgárok számára.

A KEOP nyomán várható néhány fontosabb eredmény

  • 1,1 millió magyar ember nagyobb biztonságban lesz az árvizek elleni védekezési fejlesztések nyomán
  • 340 ezer magyar ember számára javul az ivóvízzel való ellátottság
  • 800 ezer magyar ember kapcsán javul majd a szennyvíz kezeléssel kapcsolatos feladatkör
  • Az üvegházhatású gázok kibocsátási volumene a fejlesztéseknek köszönhetően igen jelentős mértékben csökken.

Az IKOP kapcsán várható néhány fontosabb eredmény

  • Közel 240 km-nyi új autópálya épülhet, így az országhatárok elérhetősége is javul
  • Közel 280 k-nyi vasútvonal fejlesztése valósul meg, amelynek nyomán csökken majd a menetidő
  • Mintegy 132 km-nyi metro, villamos és HÉV-vonal épülhet, illetve újulhat meg, amely javítja a tömegközlekedés vonzerejét az utazóközönség körében. 

Forrás: Portfolio.hu

Kérje díjmentes pályázatfigyelés szolgáltatásunkat, hogy időben értesülhessen a márciusban induló pályázatokról!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!