Számos biztosító kínál vezetői felelősségbiztosítást az új Ptk. rendelkezéseire válaszul. A kis- és középvállalkozásokat érdekli a szolgáltatás, de a szerződéskötések még nem tömegesek. Az átlagdíj évente 50-100 ezer forint körül van.
Élénk érdeklődést váltott ki a biztosítási piacon a vezetői felelősségbiztosítások iránt az új Polgári törvénykönyv márciusi hatályba lépése, amely alapján a vezető tisztségviselők immár saját magánvagyonukkal is felelhetnek a cégük által okozott károkért. A Generalinál és a Signalnál főleg a kis- és középvállalkozások tudakozódtak a termékről. Ennek a Generali szerint az az oka, hogy a kisebb méretű cégek számára egy káresemény végzetes következményekkel járhat, felelősségbiztosítással viszont minimalizálható a kár. Az Aegonnál is sokan keresték a terméket, naponta 10-15 cég érdeklődött róla az új Ptk. hatályba lépését követő napokban.
Hogy pontosan hány érdeklődésből lett szerződés, arról a piaci szereplők többsége nem nyilatkozott. Az érdeklődéshez mérten kisszámú szerződés született – mondja Máhig Attila, a Groupama Garancia nem életbiztosítási ügyvezető igazgatója. A potenciális piacot Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási igazgatója szerint egyébként több tízezer vállalkozás alkotja, Varga Zoltán, az Aegon vagyonbiztosítási üzletágának vezetője szerint pedig ezek a cégek 100 millió forintos díjbevételt hozhatnak a szektornak. A Generalinál eddig mindenesetre csak százas nagyságrendben születtek szerződések, igaz, az év végére úgy kalkulálnak, a szerződések száma ezer fölé emelkedhet. A lassan növő, viszonylag kisméretű piac nem is késztetett eddig minden biztosítót termékfejlesztésre. A Magyar Posta Biztosítónak például nincs ilyen terméke, és nem is terveznek ilyet, és egyelőre a K&H-nak sincs vezetői felelősségbiztosítása, ők viszont már gondolkoznak a bevezetésén.
A vállalkozókat – akárcsak a céges felelősségbiztosításoknál – a díjak is visszatarthatják attól, hogy szerződést kössenek. Alapvetően kétféle biztosítást kínálnak jelenleg a piacon – mondják a K&H szakértői – az egyik csak a harmadik félnek okozott károk esetén térít, a másik viszont teljes körű fedezetet nyújt, akkor is fizet, ha a cégvezető a saját cégének okoz kárt. Ez utóbbi lényegesen drágább, így csak szűkebb körben értékesíthető, míg a harmadik félnek okozott károk esetében térítő konstrukciókat szélesebb rétegnek is el lehet adni.
Az éves díjak egyébként széles spektrumon mozognak a cégek árbevételétől és a biztosítási összegtől függően. „Néhány millió forinttól több milliárd forintig terjedő skálán mozognak a kártérítési limitek” – mondja Máhig Attila. Kiugróan nagy biztosítási összegre viszont csak kevesen kötnek szerződést. Az Aegonnál például átlagban 50 millió forintos kártérítési limitre szerződnek az ügyfelek, ennek az éves díja 100 ezer forint körül van. A Generalinál 10 és 100 millió forint közötti kártérítési összeg a jellemző, az éves díj pedig 100 ezer és 200 ezer forint között mozog. Ennél a biztosítónál a legtöbben 100 millió forintos vezetői felelősségbiztosítást kötnek. A kkv-kra specializálódott Signal mindössze 30 millió forintos határig vállalja ezeket a kockázatokat, igaz, náluk már néhány tízezer forintos éves díjjal megköthetők a biztosítások.
forrás: http://www.vg.hu/penzugy/biztositas/terjedoben-a-felelossegbiztositas-432127