Egymilliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre az idei évre informatikai témájú kutatás-fejlesztési és innovációs projektekben érdekelt vállalkozásoknak a GOP 3.3.4 „Versenyképes IKT szektor fejlesztése” című pályázati felhíváson keresztül.
A kezdeményezés alulról jövő, abban az informatikai ágazat saját igényei jelennek meg. A pályázat fő célja, hogy a hazai informatikai kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősödjenek a nemzetközi piacra lépési potenciáljukban, illetve az Európai Unió következő hét évet átfogó Horizon 2020 programjára minél több szereplő aktívan felkészüljön. A GOP 3.3.4 pályázat keretén belül, a Horizon 2020 program megismerésén túl, a nyertes pályázók finanszírozást kaphatnak innovációs tanácsadás igénybevételére és a nemzetközi piacra lépést támogató marketingtevékenységre.
A régóta várt pályázat várhatóan 110-140 kkv számára biztosít 5-20 millió forint közötti innovációs forrást, 75 százalékos támogatási intenzitás mellett. A célzott pályázaton szoftverkiadással, távközlési technológiákkal, információs technológiai szolgáltatással foglalkozó magyarországi vállalkozások indulhatnak projektjeikkel.
Az infokommunikációs iparág számára rendkívül fontos és pozitív jelzés, hogy a jelentős növekedési potenciállal rendelkező hazai kkv-k innovációs segítséget kapnak, az informatikai vállalkozások üdvözlik a pályázat meghirdetését.
„A következő hét éves ciklus egyik legnagyobb feladata, hogy az elmúlt években közel duplájára emelkedő magyar szoftverexport tovább erősödjön. A digitális gazdaságban, akár egy magyarországi kkv is közvetlenül elérheti az EU 28 tagállamának piacait. Akik kihasználják az ebben rejlő lehetőséget, komoly növekedés előtt állnak” – mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.
Forrás: piacesprofit.hu
A pályázatok benyújtásának határideje március 2-12., a projektek befejezése pedig legkésőbb 2015. október 31.
A részletes pályázati kiírást itt érheti el.
Kérjen visszahívást, hogy telefonon keresztül kollégánkkal egyeztethessen a részletekről!
Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!