Növekedési Hitelprogram mindenkinek! Itt az NHP+

A Magyar Nemzeti Bank a 2015. március 16-án elinduló NHP+ konstrukcióval az NHP-ból eddig kiszoruló kis- és középvállalkozások hitelhez jutási lehetőségeit javítja. A változatlan feltételekkel folytatódó NHP idei évre fennmaradó közel 500 milliárd forintos keretösszegén felül a Monetáris Tanács további 500 milliárd forintot különített el az új NHP+ konstrukcióra.

mnb

Az új konstrukció keretében az MNB a likviditásnyújtáshoz kapcsolódóan korlátozott ideig, korlátozott mértékben és összegben kkv hitelkockázatot vállal át a hitelintézetektől. A monetáris politikai eszköztár részeként az NHP és az azzal párhuzamosan futó NHP+ segítségével a teljes kkv-hitelpiac működése helyreállhat, a monetáris transzmisszió hatékonysága nagymértékben javulhat.

A kisebb cégek is hozzájuthatnak az olcsó hitelhez

A Növekedési Hitelprogram (NHP) meghatározó szerepet játszott abban, hogy a vállalati, és ezen belül a kis- és középvállalati hitelezés évek óta tartó nagymértékű visszaesése 2013-ban megállt. Ugyanakkor tartós hitelezési fordulat még nem következett be; a hosszú távú, fenntartható gazdasági növekedéshez elengedhetetlen hitelállomány-növekedés még nem indult el. A bankok kockázatvállalási magatartása nem változott, az NHP-n kívüli hitelezést túlzott óvatosság jellemzi, ebben a szegmensben az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is csökken a hitelállomány, annak ellenére, hogy az MNB jelentősen csökkentette az alapkamatot. A hitelképes vállalkozások jelentős része nem jut finanszírozáshoz az NHP keretében, az NHP-n kívül pedig csak rövid futamidőn, indokolatlanul magas kamatok mellett kap hitelt, ami ebben a vállalati szegmensben a monetáris transzmisszió nem megfelelő működésére utal. Az MNB szükségesnek tartja ezen vállalkozások hitelhez jutásának elősegítését, amit a hitelprogram kibővítésével érhet el. Ez a cél úgy valósulhat meg, hogy a jegybank a likviditásnyújtáshoz kapcsolódóan a kkv-hitelezési kockázatok egy részét korlátozott mértékben és korlátozott ideig átvállalja a hitelintézetektől.

A Monetáris Tanács az NHP-hoz kapcsolódó, így azzal számos feltétel tekintetében megegyező, de azzal párhuzamosan futó különálló konstrukció, az NHP+ elindítása mellett döntött. A Magyar Nemzeti Bank az NHP+ konstrukcióban egy 500 milliárd forintos keretösszeget bocsát a hitelintézetek rendelkezésére. Az NHP+ keretében a jegybanktól igénybe vett 0 százalékos refinanszírozási hitelek ugyanúgy kis- és középvállalkozások hitelezésére fordíthatók, maximum 2,5 százalékos kamatláb mellett. Az új hitelprogram azonban kiegészül egy fontos feltétellel annak érdekében, hogy az NHP-ból kiszoruló vállalatok hitelpiaca is normalizálódjon. Az NHP+ keretében megkötött hitelszerződéseknél az MNB a hitelezési veszteségek 50 százalékát átvállalja a hitelintézetektől, de legfeljebb 5 évig és évente legfeljebb az egyes hitelintézetek által az ezen konstrukció keretében fennálló hitelportfólió 2,5 százalékának erejéig. Az NHP+ keretében nyújtott forintlikviditás minden hitelintézet számára azonos feltételek mellett érhető el. Ezzel a jegybank arra nyújt ösztönzőt a bankoknak, hogy a csökkenő hitelkockázati költségek hatására ne csak a jó, hanem a kkv hitelpiac legnagyobb részét kitevő közepes hitelképességű ügyfeleknek is fix kamatú, hosszú futamidejű finanszírozást nyújtsanak. A jegybank várakozása szerint ezzel a hitelképes kkv-k jelentős hányada számára eltűnnek a hitelhez jutási korlátok, amelyek akadályozták őket tevékenységük bővítésében.

Az NHP és az NHP+ főbb paramétereinek összehasonlítása

nhp+_mnb

A 2015 végéig tartó NHP és NHP+ a jegybank átmeneti, célzott monetáris politikai eszköze, mely a kkv hitelpiac torzulásait korrigálja. 2016 elejétől a kkv-hitelezés fokozatosan a helyreállított piaci alapokra helyeződhet vissza.

A jegybank a közeljövőben egyeztetéseket fog folytatni a pénzügyi szektor és az üzleti szféra képviselőivel, és a konzultációk során kapott észrevételeket is figyelembe véve fogja kialakítani a 2015. március 16-án induló NHP+ konstrukció részletszabályait. Az NHP+ elindításának indokairól szóló részletes háttéranyag itt olvasható.

Forrás: mnb.hu

Vállalkozásának finanszírozásra van szüksége? Lépjen velünk kapcsolatba és kérjen ajánlatot!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!