Mely vállalkozásokat támogassuk az EU-s pénzekkel?

A magyar gazdaságpolitika legújabb eldöntendő kérdése, hogy mely magyar vállalkozások legyenek a leginkább haszonélvezői a 2014-2020 közötti hatalmas mennyiségű európai uniós pénzeknek.

Mint az már sokak előtt ismert, a következő uniós ciklusban, 2020-ig összesen 7480 Mrd Ft forrás érkezik Brüsszelből, amelynek 60%-át gazdaságfejlesztésre szánja a kormányzat. Ezen belül pedig a teljes pénzügyi keret legalább 15 %-a, a kis- és középvállalkozások megerősítésére, támogatására fog fordítódni.

Nézzük, mindez mit jelent számokban:

2014-2020 között 25,4 Mrd EUR támogatás érkezhet Brüsszelből, amely a magyar önrésszel kiegészülve elérheti a 34,5 Mrd EUR-ót is. Mindezt 310 Ft euró árfolyamon átszámolva 10695 Mrd Ft-ot kapunk, ami a 2013 évi magyar GDP közel 37%-át jelenti.

Érzékeltetésképpen ez évi 4%-os forrást jelent a tavalyi magyar bruttó össztermékhez képest.

Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy ezt a hatalmas összeget milyen gazdaságpolitikai szempontok mentén, milyen követelmények érvényesülése mellett használjuk fel. Vagyis, mely vállalkozások legyenek a leginkább kedvezményezettek?

Mindez azért is érdekes felvetés, mert a kormányzat eddigi kommunikációját hallva jelentősen növelni szükséges a források elköltésének hatékonyságát. Ami alatt elsősorban azt kell érteni, hogy a kiutalt támogatásoknak hosszútávon kell tudni olyan jövedelemtermelő beruházások megvalósulását eredményeznie, amelyek révén megerősödhet a magyar kkv szektor, általa pedig a magyar gazdaság.

A fenti megállapítással feltételezhetően szinte kivétel nélkül mindenki egyet is ért. Őszintén megvallva ez a lépés a jövő szempontjából megkerülhetetlen. Sikeres, erős magyar kkv szektor nélkül nincs erős magyar gazdaság, hiányosságok pedig bőven akadnak. Továbbá olyan magyar kkv vállalkozások lennének kívánatosak, amelyek nem az itthon megtelepedett multiktól függenek, hanem önmagukban képesek teljes egészében olyan terméket előállítani, illetve szolgáltatást nyújtani, amelyek sikeresek lehetnek nemcsak bel-, hanem a külpiacokon egyaránt.

Ehhez azonban nemcsak tőkeerősek és innovatívak kell legyenek, hanem szervezettek, hatékony vállalatirányítási stratégiákat alkalmazva. Sajnos az utóbbi is hiánycikk, ráadásul ez lenne mindennek az alapja.

A nagy dilemma a mögött kérdés mögött húzódik meg, hogy a kívánt cél elérése érdekében javarészt a már megerősödött hazai vállalkozásokat, vagy esetleg a kezdő és kisebb vállalkozásokat is támogassuk? Ha mind a kettőt, akkor milyen arányban?

Nyilvánvalóan mind a két esetben érvek sokaságát lehet felsorakoztatni, hogy miért az egyiket, illetve miért a másikat?

A kezdő vagy kisebb vállalkozások tulajdonosai joggal várják el, hogy az elindulásukhoz, fejlődésükhöz az állam támogatások formájában nyújtson segítő kezet, hiszen közismert, hogy általánosságban a magyar vállalkozások erősen forráshiányosak, alul-tőkésítettek. Tőke hiányában pedig hiába a jó ötlet, a jó üzleti elképzelés, a megvalósítás vagy igen lassan, vagy sehogyan sem fog realizálódni. Itt ésszerűnek tűnik a támogatások katalizátorként való alkalmazása.

Ellenben a másik tábor, a már megerősödött, a valamit már az asztalra letett vállalkozások tulajdonosai szintén joggal mondhatják, hogy a logika alapvetően azt kívánná meg, hogy ők élvezhessék a támogatások java részét, hiszen pont ők azok, akik a stabil alapra építkezve jelentős növekedést tudnak elérni, illetve tudnak megjelenni a külpiacokon és válhat belőlük exportképes vállalkozás. Márpedig a kormány az exportban látja a kiutat. A keleti nyitás politikája pedig az exportpiacok diverzifikálását célozza. Ugyanis jelenleg az elsődleges célpiac az EU országok valamelyike. Az exportképes vállalkozások számát tekintve pedig a jelenlegi ~2000-ről, 10,000 fölé kívánja felhózni a kormányzat, ami akár több mint ötszörös növekedést jelent. Nem kis feladat.

Továbbá nem szabad figyelmen kívül hagyni az újraiparosítás gondolatát sem – amely szintén megjelent a kormányzati kommunikációban – és amely várakozásaink szerint egy visszaköszönő elem lesz a pályázati felhívásokban is. Tehát a gyártó, termelő tevékenységet folytató vállalkozások biztosan számíthatnak a nagyobb fókuszra.

Összességében meg kell tudni teremteni azt az igazságos rendszert, amely – még ha eltérő arányban is – de nem hagyja figyelmen kívül a kezdő, a kisebb fejlődő vállalkozásokat sem, és megfelelő mértékben támogatja a már megerősödött vállalkozásokat is.  Ez kétségkívül nem egy hálás feladat, de ha csak megvizsgáljuk a már közepesnek mondható cégeket, biztosan látni fogjuk, hogy a korábbi beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez, ugyanúgy részesültek támogatásban.

Vagyis látni kell, hogy ma csupán önerőből és bankhitelből – amennyiben ahhoz hozzájut – nem tudnak a mikro-, kisvállalkozások egy egészségesnek mondható növekedési pálya alatt felfejlődni a közepes vállalkozások táborába.

Márpedig ha megnézzük a magyar kkv szektor vállalkozásait méret szerint, pont azt fogjuk tapasztalni, hogy azok ~90%-a mikrovállalkozás, akik közül számos önfoglalkoztató, valamint ők adják a foglalkoztatottak igen jelentős hányadát. A foglalkoztatás bővítés és a munkaerő megtartása szintén egy jelentős politikai célként került megfogalmazásra.

Az elérendő cél pedig az lenne, hogy e vállalkozások képesek legyenek elérni a kis-, közepes vállalkozások szintjét. Támogatások nélkül azonban ez nem fog menni.