Sok kkv nem engedheti meg magának a komolyabb fizetésemelést, a dolgozói juttatásokat azonban így is növelhetik. Az elmúlt időszakban felértékelődött a béren kívüli juttatások szerepe a munkáltatóknál, ebben főszerepet játszik, hogy a kérdéses juttatások kedvezményes adózás mellett adhatóak a munkavállalóknak.
Lényegében a béremelésre, vagy annak kiegészítésére is remekül alkalmasak – hívja fel a figyelmet Biczi Orsolya, a Budapest Prime ügyvezető igazgatója.
A béren kívüli juttatások népszerűsége érthető, hiszen jelentős kedvezményt biztosítanak: adóelőnyük a bérhez képest – a Nemzetgazdasági Minisztérium tavalyi tájékoztatása szerint – több mint 100 milliárd forintos nagyságrendű, és a munkáltatók közel 300 milliárd forint értékben biztosították ezt a dolgozók számára.
Másként is gondolkodhatnak a vállalkozások a béren kívüli juttatásokról
A béren kívüli juttatások tehát komoly adóelőnnyel rendelkeznek, nem kivétel ez alól számos biztosítási konstrukció sem. „A kedvező megoldások közé tartoznak a munkavállalókra a cég által köthető biztosítások. Az egész életre szóló, a szakmai berkekben whole life biztosításként ismert konstrukciók rendszeres díjfizetés esetén élveznek adómentességet, a kockázati életbiztosításoknál pedig a mindenkori minimálbér 30 százaléka a kedvezmény határa. Ezekkel a konstrukciókkal tehát a cégek kedvező feltételekkel bővíthetik vagy módosíthatják a juttatási csomagokat” – mutat rá Biczi Orsolya. Hozzátette: a másik oldalról pedig nagyon lényeges tényező, hogy a biztosítással jelentősen növelhető az adott dolgozó elkötelezettsége a cég iránt.
Az életbiztosítások nem csak egy-egy dolgozó juttatási csomagjának bővítésére alkalmasak, hanem ezzel a cégvezetők is biztosíthatják a hozzátartozóik anyagi biztonságát, több cégtulajdonos esetén az egyikük tulajdonrészének kiváltására, megvásárlására is fedezetet nyújthat ez a konstrukció. Így például a több tulajdonos kezében lévő kis- és középvállalkozás számára is vonzó lehet a megoldás. A konstrukciónak más oldalról is van hozadéka: számos nemzetközi kutatás igazolja, hogy az elégedett dolgozóknak köszönhetően az adott cég partnerei, ügyfelei is elégedettebbek lesznek, ami a cég fejlődése szempontjából kulcskérdés.
Számok tükrében
A vállalati életbiztosítás egy középkorú munkavállaló esetében átlagosan havi 10 ezer forintból 20 milliós védelmet jelentő életbiztosítást lehet kötni, vagyis az illető esetleges halála esetén ez 20 millió forintos kifizetést jelent. A konstrukció főszerepet játszhat abban, hogy a kockázati életbiztosítások piaca felélénküljön. Magyarországon a cégvezetői biztosításokat is magukba foglaló kockázati életbiztosítások mindössze 5 százalékkal részesednek az életbiztosítási díjbevételből, míg a nyugat-európai országokban jóval elterjedtebb, népszerűbb megoldás.
Jelentős piacról beszélünk, ha csak a Magyarországon nyilvántartott társas vállalakozások közel 600 ezres számát nézzük. Biczi Orsolya szerint, ha az érintett cégeknek csupán az 5-10 százaléka él ezzel a megoldással a jövőben, akkor az egy, havi 10 ezer forintos befizetésnél is már éves szinten jelentős piaci bővülésnek van tere.
forrás: http://www.napigazdasag.hu/cikk/15375/%22%20http://www.napigazdasag.hu/cikk/15375/