Áprilisban 90 milliárd forintnyi pályázat lesz elérhető!

2015 március 31

Ahogyan arról korábban már hírt adtunk (itt) az NGM idén 70 darab pályázatot, összesen 830 milliárd forint értékben fog kiírni Kkv vállalkozások részére, amelyből az első etap pályázatai már áprilisban megjelennek.

Az összesen 90 milliárd forint értékű keretből 80 Mrd Ft a Kkv vállalkozások termelési kapacitás bővítését szolgálja, amely pályázat tavaly év végén már egyszer megjelent és akkor nagy népszerűségnek örvendett. (A tavaly év végi kiírás itt elérhető.) A 80 Mrd Ft-on felül 5-5 Mrd Ft pedig a Kkv-k munkahelyteremtő beruházásainak a támogatását fogja segíteni a szabad vállalkozási zónákban.

millennium-images-14

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezen pályázatok keretén belül csak vidéken megvalósuló beruházások támogathatóak, vagyis a Budapest és Pest megyében tervezett fejlesztésekhez még várni kell a támogatásokra. Mivel eleve csekély összeg áll majd rendelkezésre a VEKOP keretén belül, így a budapesti cégeknek is azt tanácsoljuk, hogy lehetőség szerint elsősorban vidéki helyszínekben gondolkozzanak, hiszen magasabb támogatás mellett, nagyobb eséllyel fognak tudni támogatásokhoz jutni.

2015-ben a GINOP program keretén belül 12 pályázati kiírás várható, összesen 145 Mrd Ft értékben, amely a Kkv vállalkozások versenyképességének javítását, növelését, kapacitásuk bővítését fogja támogatni.

Érdeklődő ügyfeleink számára díjmentes tanácsadást, konzultációt, illetve pályázati előminősítést biztosítunk.

Szolgáltatásaink:

Lépjen velünk kapcsolatba, kérjen ajánlatot!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.


Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!

Kérjen visszahívást, hogy telefonon keresztül kollégánkkal egyeztethessen a részletekről!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!