Most érkezett a hír, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium 58 milliárd forint értékben ír ki öt pályázatot a korábban közzétett kilencből, amellyel a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus első 120 milliárd forintos kerete megnyílik.
A kkv szektor számára elérhető pályázati keret ezzel együtt módosult.
Technológiai korszerűsítésre a korábbi 5 Mrd Ft helyett 8,5 Mrd Ft lesz elérhető. Ez a 3,5 Mrd Ft többlet a külpiaci megjelenést támogató pályázat terhére került átcsoportosításra, hiszen ott pontosan ennyivel csökkent a keret, mindössze 1,5 Mrd Ft-ra.
A pályázatok a magyar költségvetés terhére és kockázatára fognak megjelenni, még az uniós jóváhagyást megelőzően.
Friss információink alapján a kormány 2014. október 6-ig elkészíti azon jogszabályokat, amelyek alapján még az idén elfogadásra kerülhetnek a pályázatok megjelentetéséhez szükséges operatív programok.
Magyarország részére a 2014-2020-as fejlesztési periódusban összesen 34 milliárd euró forrás áll rendelkezésre, amelyből idén a magyar költségvetés terhére és kockázatára 120 milliárd forint keretösszegben kerülnek pályázatok kiírásra.
Pályázatok, amelyek októberben biztosan megjelennek, és amelyek vállalkozások számára elérhetőek lesznek:
- 2007-2013 fejlesztési ciklus egyik legnépszerűbb pályázata 5 milliárdos keretösszeggel eszközbeszerzés és kapacitásbővítés pályázat indul vissza nem térítendő támogatás formájában, amelyet új tárgyi eszköz beszerzésére, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, hardver és szoftver stb. vásárlásra lehet igénybe venni.
- kkv-k külpiacra lépésének támogatása, szintén 5 milliárdos keretösszeggel, amelyet kiállításokon való részvételre, marketingeszközök beszerzésére, tanácsadásra stb. lehet felhasználni. (korábban GOP-3.3.3. jelű pályázat)
További programok kiírása várható a következő időszakban:
1, Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása (4 Mrd Ft),
2, Munka és magánélet összeegyeztetését elősegítő támogatások (kisgyermekes anyák foglalkoztatására 4 Mrd Ft)
3, Kisgyermekkori nevelést elősegítő pályázat (cél: oktatási intézmények támogatása – 1,5 Mrd Ft)
4, Egészségügyi ellátás javítása (ápolok kiképzése – 1 Mrd Ft)
5, 25 évnél fiatalabb szakképesítés és felsőfokú végzettség nélküliek munkahely teremtése (4 hónapon belül hosszútávon helyezkedhessenek el – 36 Mrd Ft)
6, Egészséges ivóvíz ellátására (8,7 Mrd Ft)
7, Szennyvíz elvezetésére (50 Mrd Ft, 2000 fő feletti településeknek, akik korábban nem kaptak támogatást)
Két fontos módosítás lesz az eddigi pályázati rendszerhez képest:
- A pályázati források kapcsán a biztosítéknyújtási szabályt enyhíti a kormány. A Miniszterelnökség javasolja, hogy az egyéni vállalkozások esetében a korábban befizetett közterheket számítsák be a pályázat biztosítékaként, így adott esetben garanciamentesen juthasson hozzá a forráshoz.
- Mostantól az elnyert támogatási összegig az összes benyújtott számlát kifizeti a Támogató (arányosítás nélkül, hogy minél kisebb önerő legyen szükséges a pályázat finanszírozásához), majd az ezáltal létrehozott eszközök jelenthetnek fedezetet arra, hogy a vállalkozó fedezet mellett kedvezményes hitelt tudjon felvenni.