Tisztelt Önkormányzat!
A kormány.hu-n megjelent tájékoztatás szerint március 9-től válik beadhatóvá a “Társasházak, lakószövetkezetek energia megtakarítást eredményező korszerűsítésének támogatása” című pályázat. A pályázatról eddig megjelentek összefoglalása ide kattintva érhető el.
A társasházak, lakásszövetkezetek ez irányú beruházása alapos előkészületet igényel, amelynek elmulasztása jelentős károkat okozhat egy-egy ház számára. Teljes körű szolgáltatásainkkal biztosítani tudjuk a megalapozott pályázatokat, azok sikerességét, megvalósítását és fenntarthatóságát.
Energetikus kollégáink segítségével felmérhető:
- Hogy a pályázat által előírt minimum energetikai besorolást mekkora költségvetésű beruházással tudja megvalósítani egy adott ház,
- Hogy a beruházás megvalósításához a pályázati forráson felül milyen egyéb forrást szükséges biztosítani (önerő és államilag kamattámogatott hitel),
- Hogy a beruházás következtében mekkora mértékű energiamegtakarítást tud realizálni a ház,
- Hogy a beruházás mekkora anyagi költséget jelent az egyes lakók számára,
- Vagyis, hogy egyáltalán, megéri-e az adott háznak indulnia a pályázaton.
Megkeresésünk célja, hogy amennyiben önkormányzatuk ezen pályázati lehetőség kapcsán fórumot szervez a közös képviselők számára, úgy felajánljuk ezen való részvételünket nemcsak a pályázati kiírás, hanem számos gyakorlati tudnivaló bemutatásával.
Amennyiben önkormányzatuk nem szervez fórumot, úgy kérjük, hogy jelen megkeresésünkről legyenek szívesek tájékoztatni a település közös képviselőit, annak érdekében, hogy társaságunkkal felvehessék a kapcsolatot.
Amiben segítséget nyújtunk:
- Előzetes tanácsadás, konzultáció,
- Lakógyűléseken való részvétel, a lakóközösség tájékoztatása,
- Energetikus biztosítása,
- Pályázat elkészítése, valamint a projektmenedzsment feladatok ellátása,
- Államilag kamattámogatott finanszírozás lebonyolítása (amennyiben szükséges),
- Igény szerint megbízható kivitelező ajánlása.
Segítségüket és közreműködésüket előzetesen is köszönjük, illetve várjuk megtisztelő visszajelzésüket az info@millenniumkozpont.hu e-mail címre.
A pályázni kívánó társasházak előminősítéséért kérjük töltsék ki az alábbi űrlapot és vegyék fel velünk a kapcsolatot!
Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!