Három hét múlva 10 milliárdos pályázat jön a fiatal gazdáknak

Magyarország új, 2014-2020. közötti uniós költségvetési időszakra vonatkozó vidékfejlesztési programjában (VP) kiemelt figyelmet kapnak a fiatal gazdálkodók, ami abban mutatkozik meg, hogy a VP-ben külön alprogramként szerepel a fiatal gazdák támogatása – mondta hétvégén a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Kis Miklós Zsolt emellett azt is jelezte, hogy az előző uniós ciklus maradványpénzeiből 10 milliárd forintos keretösszeggel támogatást írnak ki május 18. – június 1. között, ezzel is segítve a fiatal gazdálkodók pályakezdését.

Összesen 75 milliárd forintnyi forrásról beszélünk

Az új VP külön alprogram mellett a fiatal gazdák külön keretből részesülnek majd a beruházási támogatások esetében is. Így összességében mintegy 75 milliárd forint forrásösszeggel járul hozzá a kormány az ifjú gazdálkodók versenyképességének erősítéséhez.

Kis Miklós Zsolt emlékeztetett: a fiatal gazdák induló támogatása az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) legnépszerűbb pályázati jogcíme volt az elmúlt években. Ezért is született az a döntés, hogy a 18-40 év közötti mezőgazdasági tevékenységbe kezdő fiataloknak még a régi feltételekkel, a 2007-2013. közötti EU-s költségvetés Magyarország számára rendelkezésre álló maradvány pénzeiből 10 milliárd forintos keretösszeggel támogatást írnak ki május 18. – június 1. között, ezzel is segítve a fiatal gazdálkodók pályakezdését.

Az elmúlt évek során a fiatal gazdák induló támogatását az eredetileg tervezett támogatás több mint nyolcszorosára sikerült növelnie a kormányzatnak. A 2007-ben, az akkori szocialista kormányzat eredetileg tervezett 8,25 milliárd forintnyi keretösszege helyett – a hamarosan megnyíló támogatási körrel együtt – mintegy 70 milliárd forintot fordított fiatal gazdálkodók támogatására. Az új, 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra szóló vidékfejlesztési programban ugyanakkor továbbra is megmarad a lehetőség a 40 év alatti gazdálkodók induló támogatására, viszont már a megváltozott feltételekhez igazodva.

Változtak a feltételek

Az államtitkár elmondta: az uniós egyeztetések lezárását követően a VP a fiatal gazdálkodók támogatását már kifejezetten csak egy minimális termelési potenciál megléte esetén tudja biztosítani. Ezért is tartotta kívánatosnak a kormány, hogy még az ÚMVP alapján támogatható jogcím a teljesen kezdőkre vonatkozzon. A VP esetében a minimális termelési potenciálnak 6-25 ezer euró standard termelési érték (STÉ) közé kell esnie. Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a fiatal gazdálkodók, akik az ÚMVP forrásaiból finanszírozott módon, a régi feltételekkel szeretnének pályázni, az idén nem igényelhetnek területalapú támogatást.

Jelezte: az egyik legjelentősebb változás a 2014-2020. közötti időszakban, hogy amíg korábban az agrár-vidékfejlesztési támogatást igénylők ki voltak zárva a támogatásra jogosultak köréből, addig ez az új feltételekkel pályázókra nem fog vonatkozni. Ők már az idén is igényelhetnek területalapú támogatást. Ugyanakkor a fiatal gazda támogatásra pályázni szándékozók területalapú igénylése nem lehet több 25 ezer STÉ-t jelentő területnagyságnál. Ennek ellenőrzése az agrárkamara honlapján elérhető STÉ-kalkulátor segítségével történhet.

Emellett, aki korábban már nyújtott be agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, az csak abban az esetben zárja ki a jogosultak köréből a pályázót, ha a benyújtást vállalkozói jogviszonyban tette meg. Vagyis, ha őstermelőként – ami az unióban természetes személyt jelent – nyújtotta be a kérelmet, akkor jogosult a támogatásra pályázni. Az új időszakban a jogosultságban további pozitív változás, hogy a 41. életév betöltése jelenti az életkori feltétel korlátját.

Az új feltételekkel induló fiatal gazdák a korábbihoz hasonlóan 40 ezer eurónak – mintegy 12 millió forintnak – megfelelő forintösszegben kaphatnak támogatást. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) első pillérét jelentő közvetlen támogatás keretében az minősül fiatal mezőgazdasági termelőnek, aki az igénylés első évében 40 évesnél nem idősebb, vagyis 1975-ben vagy azt követően született természetes személy. Emellett egységes területalapú támogatás (SAPS) iránti kérelmet az igénylés évét megelőző 4 éven belül nyújtott be (az idei kérelmet figyelembe véve nem régebben, mint 2011.), vagy tényleges és hosszú távú ellenőrzést gyakorol egy jogi személy felett, amely jogi személy a támogatást igényli és megfelel az előzőekben foglaltaknak.

Forrás: portfolio.hu

 

Díjmentes pályázatfigyelés szolgáltatásunkkal időben értesülhet az Önnek szóló pályázatokról!

Konkrét pályázaton indulna? Lépjen velünk kapcsolatba és kérjen ajánlatot!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.


Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!

Kérjen visszahívást, hogy telefonon keresztül kollégánkkal egyeztethessen a részletekről!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!