Megelőzés

2014 március 03

MILYEN ESZKÖZÖKKEL ELŐZHETJÜK MEG VEVŐINK KÉSEDELMES VAGY NEMFIZETÉSÉT?

Megoldás kintlévőségeink elkerüléséhez: A MEGELŐZÉS

Az elmúlt években szinte az összes vállalkozó saját bőrén tapasztalhatta, hogy az elhúzódó pénzügyi- gazdasági válságnak köszönhetően nagymértékben romlott a számlák határidőben történő teljesítése és önmagában a fizetési hajlandóság. Ezért a saját, jól fel fogott érdekünkben kiemelt figyelmet kell fordítani arra, miként előzhetőek meg a késedelmes vagy nem fizetések.

Legfőképpen azért is, mivel a legújabb törvényi szabályozás értelmében az egy naptári hónapban, egy szerződés alapján, a bruttó 1,5 millió forint összeget elérő számla esetében, annak kiegyenlítése már csak átutalással teljesíthető. Tehát minden, ezen összeget elérő számla esetében rá vagyunk kényszerülve, hogy kivárjuk a számla kiállítását követően a fizetési határidőn belüli jóváírást számlánkon. Már ha a vevőnk időben utalt….

Ennél fogva a helyzet egyszerűen fogalmazva KOCKÁZATOS, hiszen nem lehetünk biztosak benne, hogy a szolgáltatás, áru ellenértékét meg is fogjuk kapni. Lehetőleg határidőn belül.

Így ezt a helyzetet felfoghatjuk úgy is, hogy meghitelezzük a vevőnket, tehát a szerződés aláírását megelőzően érdemes egy kisebb „hitelképességi” vizsgálatot végezni, melyet az alábbiakban foglaltunk össze:

TUDJUNK MEG MINÉL TÖBBET A VEVŐRŐL!

Amikor egy új vevővel, partnerrel kötünk szerződést, nem árt az elővigyázatosság és a tájékozódás. Főként, ha nagy összegű szerződésről és nagy volumenű munkáról van szó.

Eszközei:

Ha cégünknek nincs közvetlen céginformációs elérhetősége, akkor www.cegjegyzek.hu weboldalon megtalálhatjuk az adott vállalkozás cégkivonatát, továbbá az www.e-beszamolo.kim.gov.hu weboldalon annak pénzügyi beszámolóit, melyekből sok hasznos információ kinyerhető.

  • mikor alakult a vállalkozás,
  • kik a tulajdonosai() és a cégjegyzésre jogosult(ak), valamint ha több cégjegyző van, akkor önállóan jogosult-e eljárni és velünk szerződést kötni,
  • mekkora tőkével alakult a vállalkozás,
  • az elmúlt évek gazdálkodás adatai,
  • negatív információk:
    • adószám érvényes-e,
    • végrehajtás,
    • felszámolás,
    • csődeljárás,
    • végelszámolás

Negatív információk esetén a szerződés aláírása előtt érdemes finoman, érdeklődően megkérdezni ezek okát. Csak akkor lépjünk tovább a szerződéskötési folyamatban, ha mindenre megnyugtató választ kaptunk.

Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy például egy esetleges NAV végrehajtás akár pár napos és kisebb összegű késedelem esetén is rákerülhet a cégkivonatra, valamint végrehajtás adódhat egyéb „jelentéktelen” mulasztásból is, mint például egy céges autó után be nem fizetett parkolási büntetés.

Tehát e negatív információk nem minden esetben utalnak nagy problémára, de rákérdezni és tisztázni azokat saját érdekünk.

További lehetőség, hogy alaposan feltérképezzük a cég weboldalát, ami lehet meggyőző és akár gyanús is, főleg ha egyáltalán nem találunk ilyet. Ez alól természetesen kivétel, ha az oldal éppen fejlesztés alatt áll vagy egyéb technikai okok miatt, átmenetileg nem elérhető.

Hasznos lehet az interneten is rákeresni a cég nevére, hiszen előfordulhat, hogy ott találunk valamilyen pozitív, megerősítő vagy éppen negatív véleményt róla.

A SZERZŐDÉSÜNK AZ „ÉLETBIZTOSÍTÁSUNK”

Kulcsfontosságú, hogy a kötendő szerződés „rendben” legyen. Probléma esetén csak arra támaszkodhatunk, és az alapján bizonyíthatjuk követelésünk jogosságát.

A szerződéseinket minden esetben ügyvéddel készíttessük el tevékenységünk sajátosságaival összhangban. Igyekezzünk minden eshetőségre gondolni és mindenre kiterjedő szerződésekkel dolgozni – bár az élet szinte mindig produkál valami újat – mert utólag a pénzünk múlhat azon, ha hiányzik egy fél mondat.

Jogi szolgáltatásunk keretén belül lehetőség van a vevő, szállítói szerződések felülvizsgálatára, véleményezésére és módosítására, illetve ha szükséges, azok teljes újrafogalmazására, ezek hiányában pedig elkészítésére.

BIZTOSÍTÉKI ELEMEK:

Bizonyos esetekben érdemes fontolóra venni a vevő cég tulajdonosainak és/vagy ügyvezetőinek a magánszemélyként való készfizető kezesség vállalását. Erre leginkább akkor kerülhet sor, ha a jövőbeni partnercégről sok negatív információt találtunk és azok okai nem kerültek érdemi módon tisztázásra, viszont az üzlet megkötéséhez ragaszkodunk.

Itt fontos megemlíteni, hogy a készfizető kezességvállalásnak akkor van jelentősége, ha a kezes rendelkezik valamilyen értékelhető tulajdonnal, mint például autó, ingatlan, egyéb vagyontárgy.

Nem szabad megfeledkezni a késedelmi kamatról sem, hiszen ha már nem jutunk időben a pénzünkhöz, akkor legalább némi kamatnövekménnyel számolhatunk a késedelmes időszakra. Ennek mértékét általában a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresében szokták meghatározni.

Lényeges, hogy a szerződés térjen ki arra az eshetőségre, ha behajtás útján kell érvényt szereznünk követelésünknek és hogy ez esetben a behajtással járó költségek az adósra terhelhetőek, valamint arra, hogy ezt elfogadja és tudomásul veszi.

Mindezeken felül igen meggyőző és hatásos tud lenni, ha a szerződés rendelkezik arról, hogy nemfizetés esetén a kintlévőségek kezelését a Millennium Vállalkozásfejlesztési Központ, Kintlévőség kezelő üzletága végzi.

+1

Emlékeztetőül pedig ügyfeleink minden esetben egy „speciális” bélyegzővel látják le kiállított számlájukat, amely diszkrét módon tájékoztatja a vevőt arról, hogy nemfizetés esetén a behajtásról a Millennium Vállalkozásfejlesztési Központ gondoskodik.

Fentieken túl a vevőminősítő, számlagondozó és monitoring szolgáltatásaink mind a megelőzést szolgálják, melyekkel nagymértékben csökkenthető a késedelmes és a nemfizetések kockázata.

KINTLÉVŐSÉGEI VANNAK? VELÜNK NEM LESZNEK!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Kattintson ide és töltse le adatkezelési tájékoztatónkat!